Egyszerű lenne annyival nyitni, hogy a minőségi horror úgy eltűnt a mozikból mint Józsi bácsi kezéből a feles, csak ez nem lenne igaz, még akkor se, ha érzésre tényleg úgy tűnhet, hogy kevés az említésre méltó horrorfilm. A mainstream horrornak jelenleg otthonául szolgál a Sikoly franchise, vagy a Démonok között univerzum, míg az ínyencebb nézőket csak az elmúlt 1 évben olyan darabokkal fogadták a mozik, mint a Longlegs, az Eretnek, Szádra ne vedd, Nosferatu, a 28 évvel később, vagy éppen az idei év egyik legjobbja, a Bűnösök. Persze volt még itt Végső állomás 6, Mosolyogj 2 vagy éppen Alien: Romulus is a szélesebb körök számára, szóval nem igazán mondhatjuk azt, hogy a műfaj kihalt volna, vagyis hát…mondhatjuk, csak nem igaz, ellenben a vígjátékokra.
Valószínűleg a horror egyfajta reneszánszát éli napjainkban, de nem úgy, mint a 80-as években, hiszen nem horror ikonok színesítik a palettát, mint Mike Myers, Jason Voorhise, vagy Freddy Kruger, hanem: a művész – horrorok korában élünk. Mert habár műfaji besorolásában valóban a horror címke van ráaggatva a Fehér éjszakákra, az Anyám!-ra, a Szerre, vagy éppen Nosferatu című filmre, de ezek első sorban inkább művész filmek, mintsem klasszikus értelemben vett horrorok, bár az egyértelmű, hogy másodsorban ezen zsáner jegyeivel játszik. Ezek az alkotások rendre megosztóak, mert habár a kritikusok oda és vissza vannak ezekért a filmekért, és a bölcsész tagozatos egyediségek is felpontozzák Letterbox-on, mert hát hasteg művészet, ugyanakkor a nagy közönség túlnyomó esetben úgy távozik egy – egy ilyen filmről, hogy ezt talán ha ingyen is nézte volna, visszakérné a jegyárat. Ezzel nem azt akarjuk mondani, hogy a néző hülye, és nem érti, sőt, ez a szélsőséges szakadék is pont azt támasztja alá, hogy a horror műfaj, mint olyan, teljesen átalakult, és ez talán a mainstream piacot viseli meg leginkább, ezért érezhető a tucatszámra érkező minőségi darabok ellenére, hogy nincsenek jó filmek a zsánerben. Szóval akik klasszikus értelemben vett horrorra számítanak, azok messziről kerüljék el mai filmünket, a Fegyvereket, akik viszont nyitottak egy különleges hangulatú mozi befogadására, imádják ha a film megnézése után több órával is a hatása alatt vannak, azok mind a tíz ujjukat megnyalják majd amikor a vetítés véget ér.
A történet szerint egy kisváros iskolájában ugyanúgy kezdődik ez a reggel is, mint az összes többi, kivéve egy osztályt, aminek 18 diákjából 17-nek nyoma veszett az éjszaka folyamán. Történt ugyanis hogy pontban hajnali 2 óra 17 perckor a gyermekek kikeltek az ágyukból, lementek a lépcsőn, és a családi házból elfutottak; a sötétségbe. Ezután persze a kisvárosban lesz némi feszültség, mivel nincs nagyon kit gyanúsítani, a szülők az osztályfőnököt okolják, aki aztán először egyedül, majd később egy nem várt szövetségessel közösen próbálja meg kibogozni a szállakat. A film több nézőpontból mutatja végig körülbelül 48 óra történéseit, külön fejezetekre bontva, ami kb annyira volt itt indokolt mint a Furiosa esetében, mindenesetre érdemes arra is felkészülni, hogy amikor belehelyezkedne a néző, gyorsan ki is zökken, mivel az események láncolata kezdődik elölről, csak más karakter szűrőjén keresztül.
Mi őszintén kifejezetten vártuk A Barbár rendezőjének új filmjét, nem is feltétlen azért mert az olyan tökéletes mestermű lenne, sokkal inkább azért mert Zach Cregger ott igenis megvillantotta tehetségét, egyfajta csodalámpást, ami még nem makulátlan, de egy kis csiszolással ragyogni fog. Most ehhez képest felveti hogy 17 gyermek eltűnik éjszaka a sötétségben, és halványlila fingja sincs arról, hogy mégis hogy mit kezdjen ezzel az izgalmas alapgondolattal. Mert akit tényleg érdekel a válasz, hogy az a 17 kölyök hova a jó istenbe rohant éjjel, és miért, azok egészen biztosan csalódottak lesznek, amikor arra fény derül.
A Fegyverekről beszélni, olyan mint sitcomból viccet mesélni. Oké, persze megérti a hallgató, de a szituációs komédia akkor fog működni, amikor azt a néző átéli. Elmesélve csak nyehhh, oké, aha, poén. Ezt a filmet egész egyszerűen látni kell, át kell élni minden viszontagsága ellenére, és végig kell remegni, mint egy jó kis test üreg motozást. Az első perctől úgy kezdi el a rendező építeni a feszültséget, hogy az körülbelül az ötvenedik percben pattanásig feszül, és akkor igazából még szinte sehol nem tartunk a történetben. Horror elemeiben pedig erősebb mint a nagypapa 60 fokos barack pálesze éhgyomorra. Tényleg nem ma kezdtük a horror filmek nézését, de szabályosan voltak hosszú másodpercek, amikor be kellett csukni a szemünket, mert amúgyis majdnem tele volt a pelus, de erre rá egy jól felépített jumpscare…nah, az már több lett volna a soknál. Kár, hogy ebből nagyon hamar kizökkent a film, és néha az amúgy gyengén megírt emberi dráma lesz előtérbe helyezve, de összességében le a kalappal, mert a horror elemeivel mint olyan, bizony tud bánni a direktor úr.
Ellenben arra senki se számítson, hogy kapunk érdemi karaktereket. Ha arra vártok, hogy majd azt is megmutatja közelebbről a film, hogy szülőként milyen érzés reményvesztetten keresni a saját gyereküket, hogy láthatunk esetleg egy olyan kisvárost, ahol a 17 gyermek szülei mindent megtesznek a gyermekük felkutatásáért, és a kertvárosi utcákat elönti a keserűséggel vegyült harag és tehetetlenségből fakadó agresszió, akkor szintén a rossz mozitermet keresitek, mert semmi ilyesmiről nincs itt szó. Sajnos. Van nekünk a tanárnő, akit mindenki gyanúsít és gyűlöl, de amúgy teljesen indokolatlan, és igazság szerint semmi értelme nincs annak hogy őt bántják. Majd érteni fogjátok. Viszont a tanárnő karakterét közel sem írták meg szerethetően, hiszen ezt a fajta gyűlölethullámot azzal kompenzálja, hogy annyit iszik mint egy impotens nagybácsi, miközben alattomos ribizliként csábít el egy házas rendőrt mert ő olyan magányos. Ezzel a karakterrel töltjük a film első több, mint fél óráját, de már 10 perc után a gyilkosnak szurkoltunk, legyen az akárki.
Josh Brolin is itt van, legalább rá még mindig számíthatunk, stabilan hozza amit kell, és szerencsére az ő karaktere azért még egészen jól meg van írva, igazából ő az egyetlen akin lehet látni azt, hogy tényleg kikészítették a történtek. Van aztán itt még egy rendőrfiú, és egy narkós srác is, egyik kisebb szerep mint a másik, mégis teljesen feleslegesen sokat idézünk el rajtuk, érthetetlen hogy mégis miért.
Habár a Fegyverek időnként igenis meglepi a nézőt, cselekménye látszólag csupán egy lyukas zoknihoz hasonlítható, ami sok helyen ki van lyukadva, de mindegyiket befoltozzuk, mert a 60%-a megvan, az meg már technikailag egy zokni. Nem is feltétlen ez a probléma, hanem hogy a míg a mozi eleje minden szempontból ígéretes, és a vége…hát az, az több, mint brutális, de a az eleje és a vége között olyan szinten elveszti a fókuszt a film, hogy amikor visszatértünk az eltűnt gyerekek témára, kicsit olyan, mintha azt már réges rég hátra hagytuk volna. Pont, mikor a főkonfliktussal való foglalkozás elhalványul, túl sok karaktert, és történést akar reprezentálni a mozi, ami miatt ugyan még közel sem lesz követhetetlen, sőt, viszont komolyan vehetőségét mindenképp megtépázza. Apropo komolyan vehetőség, sok külföldi cikk szólt arról, hogy a Fegyverek helyenként fekete humor elemeit tartalmazza, ami miatt feszültsége és misztikussága mellett még szórakoztatóvá is varázsolja a végeredményt. Ezen a ponton pedig talán jogosan érezzük úgy, hogy mi fáradtunk el, mert visszagondolva se jut eszünkbe egyetlen pillanat sem, ami emlékeztetne fekete humorra, már ha az nem számít annak, hogy főhősnőnk krumplihámozóval kezdi el lefaragni támadója arcáról a bőrt.
A legnagyobb baj ezzel a filmmel, hogy az alapkoncepció egyáltalán nem volt elég, nem volt meg hogy ezzel mit akarnak kezdeni, és köré építették a karaktereket és a motivációt, ami miatt a legnagyobb jóindulattal sem lehet következetesnek mondani. A film egy pontján például teljesen biztosak voltunk abban, hogy Földönkívüli tevékenység van a háttérben, ami még sokkal izgalmasabb is lett volna, mint amit itt a végére kikerekítenek.
No de: Mint filmélmény, abszolút hatásos. Egy kegyetlen hullámvasút, ami elsősorban valószínűleg idegileg hat a nézőre, szóval ne egy nehéz, stresszes nap után üljetek be rá. Mint horror, működik, de sajnos nagyon megtévesztő a film elején látható ijesztgetések, és visszakövetve itt is sok minden értelmét veszti. Mindent egybevetve mégis az év egyik legnagyobb csalódása lett a Fegyverek, ami ígéretes alapfelvetésén túl sajnos nem jut messzebbre, és végül szembesülnünk kell azzal, hogy Cregger csak készített egy nagyon katyvaszos wudu Látogatás utánzatot. De mint mondtuk, ezt a filmet látni kell, mert tényleg egy olyan mozi ami vagy pozitív vagy negatív szempontból, de nagyon sokáig velünk marad a vetítés vége után, az pedig nem árt mostanában a magyar embernek hogy kicsit gondolkodásra sarkalják.
Vélemény, hozzászólás?