Guy Ritchie az egyik legaktívabb filmrendező napjainkban, a mennyiség azonban nem jár együtt feltétlen a minőséggel. A direktor olyan filmekkel lett a szakma egyik legismertebb neve, mint A ravasz, az agy, és két füstölgő puskacső, a Blöff, az U.N.C.L.E. embere, de az ő nevéhez fűződik az alulértékelt Arthur király, vagy a Disney egyik milliárdos sikere, az élőszereplős Aladdin.
Ennek ellenére 2020-ban úgy tűnt, hogy a direktor visszatér a gyökerekhez, az Úriemberekkel talán pályája csúcsát nyújtotta, de hamar jöttek olyan csalódást keltő címek, mint az Egy igazán dühös ember, vagy éppen a Fortune hadművelet, de a Henry Cavill főszereplésével készült Piszkos hadviselés Minisztériumától se dobtuk el magunkat. Most azonban úgy fest, az úriember otthonosan érzi magát a streaming világában, és rendre szállítja az izgalmas sorozatokat a piacra, úgy, hogy közben visszatért az angol alvilág gyökereihez. A Netflixes Úriemberek ugyan nem volt egy rossz sorozat, sőt, az első fele kifejezetten erősre sikerült, ugyanakkor nagyon hamar elfáradt a történet, és a végére már nem igazán találta azt a hangot, amit eleinte. Most a rendező a Paramount Plus gengszter sorozata mögé állt be, két részt rendezett is, és megszületett a Mobland, ami részben azt a Guy Ritchiet adta vissza, akit annyira megszerettünk hajdanán.
A történet középpontjában a Harrigan família áll, akiknél egyfajta probléma megoldó verőemberként tevékenykedik a Tom Hardy által alakított Harry, aki a család minden felmerülő problémáját, baklövését igyekszik elsimítani, legyen szó egy unoka hibájáról, vagy fegyver elhelyezésről egy temetésen. A problémákkal teli hétköznapok még stresszesebbé válnak, amikor a család fejének, Conrad unokájának meggondolatlanságból hadüzenetet küld egy másik maffia családnak, innen pedig már csak pár lépésre vagyunk egy alvilági háborútól.
A Mobland most is abban a legerősebb, ami más szakmabelieknek talán kihívás, Guy Ritchie pedig kisujjból kirázza: remek hangulat, pörgős cselekmény, az angol alvilág és elegancia keveredése, emellett pedig olyan szövegkönyvvel operál, amilyet ritkán tapasztalni a jelenlegi mind mozis, mind sorozatos piacon. Egyre inkább problémánk van azzal, hogy a legtöbb produkcióban olyan párbeszédek vannak, amiket mintha olyan ember írna, aki életében nem beszélgetett még emberi lénnyel. De a Mobland nézése közben semmi ilyen nem tapasztalható, ahogyan a cselekmény sem buta, vagy lassú.
A Mobland úgy pörög, mint narkós Duracell nyuszi két liter Monster után, és nem csak az elején, meg a végén, hogy aztán berántson, és a végén késztessen arra, hogy nézd tovább, miközben az epizódot amúgy csak megpróbálták valami alibi cselekménnyel kitölteni, nem. Voltak olyan epizódok, már a széria első felében, aminek akár a közepén az ingerküszöb már a Kingsman templomi leszámolásának a plafonját verdeste, legalábbis feszültség terén biztos.
A Paramount Plus persze ezúttal sem elégedett meg B és C kategóriás sztárokkal, hiszen a Tulsa Kinghez is egy Stallonét minimum szerződtettek, annak spin-offjához pedig Samuel L. Jacksont, de nem kell túl messzire menni, hiszen a Landman is Billy Bob Thornton nevével van fémjelezve. A Mobland egy sztárparádé. Tom Hardy, Pierce Brosnan, Helen Mirren, vagy ha már fentebb említettük a Kingsmant, itt van nekünk a nemezis képében Geoff Bell is. Most lehetne arról áradozni, hogy ki mennyire zseniális benne, de igazság szerint olyan karaktereket írtak az alkotók, hogy Pierce Brosnan és Helen Mirren egyenesen karrierjük legjobb játékát hozzák, ez pedig valószínűleg többet mond minden szónál. Tom Hardy pedig a Venom trilógia után végre egy komolyan vehető produkcióban szerepel, ráadásul úgy, hogy el nem tudunk képzelni nála jobb színészt erre az adott karakterre. A karakterek közti dinamika is kiváló, egyenesen zseniális, és ez az egész annyira ügyesen ragadja magával a nézőt, hogy az egy másodpercig sem unja el magát az angol alvilág cselekménydús forgatagában.
Az már csak hab a tortán, hogy zsonglőrködik a sorozat ezen karakterek jellemével. Ugyanis a széria senkit sem állít be főhősnek, sőt, próbára is teszi a néző igazságérzetét, és van, hogy a néző már inkább az ellenfélnek szurkol, hiszen a történet folyamán egyre erősebben adagolják nekünk azt az érzést, hogy Harriganék rossz emberek. Nagyon rossz emberek, elcseszett egy család, aminek talán egyetlen értelmes, és némileg erkölcsös tagja pont a Harry, akinek aztán vérszerinti értelemben semmi köze a családhoz. Nagyon ügyesen pingpongozik ezzel a forgatókönyv, amivel egy olyan plusz árnyalatot ad a történetnek, amit megint csak ritkán tapasztalni a jelenlegi piacon.
A probléma ezúttal is hasonló, mint a Gentleman széria esetében, vagyis sokkal izgalmasabb az első fele, mint az amúgy cselekménydúsabb második. Bár a Mobland nem fárad el olyan látványosan, sokkal inkább átalakul, izgalmas gengszter szériából kissé keszekusza akció sorozattá, ami nem olyan okos és átgondolt, néha talán zavaróan együgyű, de továbbra sem unalmas.
A Gengsztervilág az egyik legjobb sorozat idén, kisebb hibái ellenére is kiemelkedő alkotás, amin egy percig sem unatkozunk, legendás színészek hozzák pályájuk játékát, na meg persze sok – sok Tom Hardy karizma. A második évad már készül, az első szezon befejezése alapján pedig, ha a Mobland nem is lesz egy 7-8 évados sorozat, vagy éppenséggel kultikus széria, egy dolog biztos: minden esély megvan egy baromi erős második évadra.
