A 2006-ban debütált Dexter című sorozat nagy utat tett meg napjainkig. Az első négy szezon minden kritikai és közönségdíjat elvitt, egyszerűen megkérdőjelezhetetlennek tűnt a sikere. Később ugyan a szakmai elismerés elmaradt, de a közönség egészen 2013-ig nagy érdeklődéssel figyelte Dexter Morgan, a Miami rendőrség vérnyomelemzőjének a történetét. Azonban a nyolcadik szezonnal véget ért a Dexter, ami ugyan nyitva hagyta a kiskaput a folytatásnak, ezzel együtt azonban egyértelművé is tette, hogy egy korszak véget ért.
2021-ben azonban Dexter visszatért, már nem a napfényes Miami utcáin kutatja a törvény karmai közül kicsúszott gyilkosokat, hanem egy Iron Lake nevű hideg, fiktív kisvárosban él, és egy vadászboltban dolgozik. Nem is ölt meg senkit Oliver Saxon óta (8.évad 12.rész) és Jim Lindsay néven tengeti mindennapjait. Persze Dexter itt sem tétlenkedik sokáig, hamar talál olyanokat akikre illik a “kód”, és a limitált széria végül tragikus végkifejletbe fullad.
A New Blood eseményei már nem hagyták nyitva a folytatás ajtaját, azonban ez nem jelentette azt, hogy Dexter nem tér vissza, sőt. 2024 decemberében érkezett egy előzmény sorozat, 2025 július 11-én pedig már érkezett is a Dexter: New Blood folytatása, a Dexter: Ressurection. Jelen cikk írásakor már 6 epizód megtekinthető a 10-ből, és a kritikusok, illetve a rajongók is oda vissza vannak az új évadért.
Eléggé úgy fest a sztori jelenleg, hogy a Ressurection is egy limitált sorozat, ami (talán) lezárja majd most már végleg Dexter Morgan történetét, ám ennek szögesen ellent mondanak a jelenlegi bennfentes információk.
Úgy tűnik ugyanis, hogy a Dexter: Ressurection a Paramount + legsikeresebb sorozata lett, ezért be rendelték a sorozat második és harmadik évadát is. Hivatalos megerősítés egyelőre nincs, azonban jó esély van arra, hogy a Paramount továbbra se akarja elengedni Dexter kezét, hiszen jelenleg talán sikeresebb, mint valaha. A sorozat mostani népszerűsége különösen figyelemreméltó, hiszen a régi nézők mellett új fiatal nézők is felfedezték Dexter bonyodalmait, ami egy újabb generációt vonz a történethez.
A kritikák és a közönség reakciói is kedvezően alakultak, hiszen a Dexter világába való visszatérés nemcsak a keményvonalas rajongók számára volt izgalmas, hanem számos új néző számára is friss élményt kínál. Szóval még várni kell arra, hogy hivatalos bejelentést tegyen a Showtime/Paramount páros, de a forrás Dexter témában igencsak megbízható, hiszen ugyanezen informátor szivárogtatta ki Uma Thurman szereplését is, hónapokkal a hivatalos bejelentés előtt.
Az új évadokban valóban izgalmas fordulatokra lehet számítani, hiszen a közönség már régóta várja, hogy a történet hová vezet tovább, és milyen új karakterek kerülnek a középpontba. A Paramount nyilvánvalóan felismerte ezt a lehetőséget, és igyekszik kihasználni a jövőbeni sikereket, amit Dexter karaktere és a sorozat világa magával hoz.
Ti nézitek a Feltámadást? Kiváncsiak lennétek esetleges folytatásokra?
One response to “A Showtime máris berendelte a Dexter: Feltámadás második és harmadik évadát?”
-
[…] Dexter: Ressurection második és harmadik évadának híréről itt írtunk […]





Vélemény, hozzászólás?